A Hidi, Kis páros nyerte a Lászlóvill kupát

2023. április 22-én Móron rendezték meg a XXI. Lászlóvill kupa táncversenyt, amelyen a felnőtt és ifjúsági, valamint a senior korosztály latin, míg a juniorok standard ranglista keretében mérhették össze tudásukat egy héttel a magyar bajnokságok után. Voltak hiányzók mindegyik mezőnyben, több bajnok és érmes, döntős páros nem indult el ezen a versenyen.

A Felnőtt-Ifjúsági Latin ranglista 51 fős mezőnyében a magyar bajnoki ezüstérmes Hidi Balázs és Kis Violetta szerezte meg a győzelmet a magyar bajnoki ötödik helyezett Petrenkó Tamás és Juhász Dóra előtt, míg a dobogó harmadik fokára a magyar bajnoki negyedik helyezett Bánáti Barnabás és Loch Jázmin állhatott fel.

A Senior Latin ranglistán 3 páros indult, Szánthó Péter és Juhász-Szánthó Szilvia lett az első, mögöttük Kiss Mihály és Nagy Noémi a második, Schwarczkopf Gyula és Varga Mónika a harmadik helyen végzett.

A Junior Standard ranglista 13 fős mezőnyében Fehér Erik és Baráth Csenge az arany, Lepsényi Gábor és Faludi Olívia Zita az ezüst, míg Ördögh Gergő Dominik és Avram Natália Anna a bronzéremnek örülhetett.

Felnőtt-Ifjúsági Latin ranglista (51 induló):
1. Hidi Balázs, Kis Violetta
2. Petrenkó Tamás, Juhász Dóra
3. Bánáti Barnabás, Loch Jázmin
4. Antal Krisztián, Horváth Flóra Kamilla
5. Lehóczki Zsolt, Balogh Rebeka
6. Raul Szabolcs János, Markó Margit Virág

Senior Latin ranglista (3):
1. Szánthó Péter, Juhász-Szánthó Szilvia
2. Kiss Mihály, Nagy Noémi
3. Schwarczkopf Gyula, Varga Mónika

Junior Standard ranglista (13):
1. Fehér Erik, Baráth Csenge
2. Lepsényi Gábor, Faludi Olívia Zita
3. Ördögh Gergő Dominik, Avram Natália Anna
4. Bódis Botond, Balassa Bíbor
5. Pető Zoltán, Pintér Mónika Mária
6. Patai Patrik Ferenc, Dankó Jázmin Judit
7. Kapronczai Benedek, Mészáros Szofi

(Forrás: ksis)