Műkorcsolya: 18. és 30. hely a világbajnokság első napján
A svéd főváros, Stockholm ad otthont az idei Műkorcsolya és jégtánc világbajnokságnak, amely a koronavírus miatt zárt kapuk mögött zajlik. A női versenyben Láng Júlia, a párosoknál Ioulia Chtchetinina és Magyar Márk, míg jégtáncban Anna Yanovskaya és Lukács Ádám képviseli a magyar színeket.
A világbajnokság programja a női versennyel kezdődött szerdán, Láng Júlia a tizennyolcadik jégre lépő volt a rövidprogramban. A 17 éves korcsolyázó élete első felnőtt világversenyén szép rövid programot futott, az ugráskombinációban és a szóló tripla ugrásban volt kisebb hibája. A teljesítményére 54.20 pontot kapott, ami végül összesítésben a 30. helyet jelentette számára, ezzel nem lehet ott a pénteki kűrben, ahol a legjobb huszonnégy versenyző korcsolyázhat. A rövidporgram után az első helyen az orosz Anna Shcherbakova áll, mögötte a japán Rika Kihira a második, míg honfitársa Elizaveta Tuktamysheva a harmadik.
A párosoknál Ioulia Chtchetinina és Magyar Márk az első közös világbajnokságán szerepelt - tavaly az Európa-bajnokságon az előkelő tizedik helyet szerezték meg -, tizenegyedikként mutatták be a rövidprogramjukat, A szóló tripla ugrásban Márk hibázott, de a többi elemük jól sikerült, 51.21 pontot kaptak a programjukra, ezzel a 18. helyen végeztek, így csütörtök este bemutathatják a kűrjüket. A rövidprogram után az orosz Aleksandra Boikova és Dmitrii Kozlovskii vezet a kínai Wenjing Sui és Cong Han, valamint a szintén orosz Anastasia Mishina és Aleksandr Galliamov előtt.
Csütörtökön a férfi rövidprogrammal és a páros kűrrel folytatódik a világbajnokság.
Nők (37 induló):
1. Anna Shcherbakova (Oroszország) 81.00
2. Rika Kihira (Japán) 79.08
3. Elizaveta Tuktamysheva (Oroszország) 78.86
4. Karen Chen (Egyesült Államok) 74.40
5. Yelim Kim (Dé-Korea) 73.63
6. Kaori Sakamoto (Japán) 70.38
...
30. Láng Júlia (Magyarország) 54.20
Párosok (24):
1. Aleksandra Boikova, Dmitrii Kozlovskii (Oroszország) 80.16
2. Wenjing Sui, Cong Han (Kína) 77.62
3. Anastasia Mishina, Aleksandr Galliamov (Oroszország) 75.79
4. Evgenia Tarasova, Vladimir Morozov (Oroszország) 71.46
5. Cheng Peng, Yang Jin (Kína) 71.32
6. Ashley Cain-Gribble, Timothy Leduc (Egyesült Államok) 64.94
...
18. Ioulia Chtchetinina, Magyar Márk (Magyarország) 51.21
(Forrás: ISU)