Műkorcsolya vb: 7. hely párosban

Japánban, a Műkorcsolya és jégtánc világbajnokság második versenynapján érmet osztottak a párosoknál és bemutatkoztak a férfiak a rövidprogrammal. A párosoknál volt magyar érdekeltség, Maria Pavlova és Alexei Sviatchenko a 8. helyről várta a kűrt Saitamában. 

A Párosoknál a rövidprogram legjobb 20 kettőse lépett jégre, köztük a magyar színeket képviselő duó is, akik a rövidprogram utáni 8. helyüknek köszönhetően az utolsó előtti csoportban elsőként futottak. Maria Pavlova és Alexei Sviatchenko a kűrben is remekül, hibátlanul teljesített, minden elemükre plusz pontokat kaptak a bíróktól, így az eddigi legjobb pontszámukat a kűrben és az összetettben is megjavították, a kapott 190.67 pont a 7. helyet jelentette számukra. A világbajnoki címet a japán Riku Miura és Ryuichi Kihara szerezte meg, habár a kűrben csak a második helyen végeztek, a rövidprogramból hozott előnyük elég volt az amerikai címvédő Alexa Knierim, Brandon Frazier párossal szemben, akik így az ezüstérmet vihették haza. A dobogó harmadik fokára az Európa-bajnok olasz Sara Conti és Niccolo Macii állhatott fel, akik életük legjobb pontszámát korcsolyázták a rövidben és a kűrben is. 

A Férfiak 34 fős mezőnyében nem volt magyar induló. A rövidprogram után a nagy esélyesnek kikiáltott hazai kedvenc, a címvédő Shoma Uno vezet négy ponttal az amerikaiak új üdvöskéje, a 18 éves Ilia Malinin előtt, aki mögött a koreai Junhwan Cha kevesebb mint egy ponttal van lemaradva. A szombaton folytatódó verseny érdekesnek ígérkezik, kiderül, hogy a fiatal amerikai Malinin az aranyéremért folyó harcban beveti-e a négyfordulatos Axelt, amit ő csinált meg először a világon versenyhelyzetben. Kérdés, hogy elég lesz-e ez a hazai jég előnyét élvező japán Unoval szemben. 

A világbajnokság magyar idő szerint pénteken hajnalban folytatódik a jégtáncosok rövidtáncával és a nők kűrjével.

Páros, végeredmény (23 induló):
1. Riku Miura, Ryuichi Kihara (Japán) 222.16
2. Alexa Knierim, Brandon Frazier (Egyesült Államok) 217.48
3. Sara Conti, Niccolo Macii (Olaszország) 208.08
4. Deanna Stellato-Dudek, Maxime Deschamps (Kanada) 199.97
5. Emily Chan, Spencer Akira Howe (Egyesült Államok) 194.73
6. Lia Pereira, Trennt Michaud (Kanada) 193.00
7. Maria Pavlova, Alexei Sviatchenko (Magyarország) 190.67

Férfiak, állás a rövidprogram után (34):
1. Shoma Uno (Japán) 104.63
2. Ilia Malinin (Egyesült Államok) 100.38
3. Junhwan Cha (Dél-Korea) 99.64
4. Keegan Messing (Kanada) 98.75
5. Kevin Aymoz (Franciaország) 95.56
6. Jason Brown (Egyesült Államok) 94.17

(Forrás: ISU)